Portugália - Svájc



Portugália:

Nincs olyan nap, amikor nem Ronaldo-tól lenne visszhangos a sajtó. Az immáron 37 éves klasszis most azzal került a címlapokra, hogy a lecserélésekor szidta az edzőjét. Santos mester visszanézte a felvételeket és egyáltalán nem nyűgözték le a látottak. Jelenleg minden újság azon agyal, hogy Ronaldo kezd vagy nem kezd a Svájc elleni nyolcaddöntőn. A United-ben már eljátszotta a nagy mártírt, aminek szerződésbontás lett a vége, viszont egy világbajnokságon, így viselkedni, akár mekkora klasszis is az ember, egyszerűen csalódás keltő. Tudhatná, hogy ebben a korban már nem ő a világközepe. A csoportkör összképét tekintve Portugália jól teljesített és csak a tét nélküli koreai meccset spórolta el. A sérültekkel jól áll Santos. Egyedül Nuno Mendez maródi, aki hazautazott. Danilo Pereira lábadozik, míg Otavio ott lehet a kispadon.

Svájc:

Végül a svájci expressz csak befutott a nyolcaddöntőbe. A szerbek elleni csörte nagyon tetszett, ott kijött egyesekből a vadállat. Várhatóan Yakin nem nyúl bele a kezdőjébe, bár, ha Sommer meggyógyul, akkor tuti ő lesz az első számú kapus. Nemrég Shaqiri nyilatkozott a párharccal kapcsolatban:

„Tudjuk, hogyan kell legyőzni őket” – mondta Xherdan Shaqiri. „Ez egy teljesen más játék lesz.

„Sokkal nagyobb nyomás nehezedik mindkét oldalra, és aki veszít, az hazamegy. Ez sokkal izgalmasabbá teszi a játékot. 

„Portugália a favorit, de láttuk Argentína példáját [Ausztrália ellen], hogy mindenki könnyű játékot várt, és sok nehézségük volt.

„Ahogyan Ausztrália problémákat okozott Argentínának, a mi részünkről egy különleges játékkal, úgy mi is sok problémát okozhatunk Portugáliának.” (Forrás: theanalyst.com)

Várhatóan Yakin marad a 4-2-3-1-es stabilabb felállásánál, amely a szerbek ellen is sikerre vezetett.

Ezen a képen Svájc területvédekezése látható


(Forrás: TFA)

Az ábra alapján valószínű, hogy Svájc most is a középpályán próbálja majd megakadályozni a portugál támadásokat. 

Esélyek:

Érdekes, hogy Portugáliát a világbajnokságokon kevés siker érte. Utána kellett néznem a dolgoknak, de a portugálok ritkán élik túl a nyolcaddöntőket. Egyszer 1966-ban a harmadik helyen, míg 2006-ban negyedik helyen végeztek Németországban. Friss Európa Bajnokként 2018-ban Oroszországban kiestek a legjobb 16 között. Svájc többször jutott be a negyedöntőbe, viszont ez az ősidőkben történt. A két válogatott játékát látva, eléggé hosszabbítás szagú párharcnak tűnik.

Várható kezdők:

Portugal (4-2-3-1): Costa, Cancelo, Pepe, Dias, Guerreiro; Neves, Carvalho; Silva, Fernandes, Felix; Ronaldo

Switzerland (4-2-3-1): Sommer, Widmer, Akanji, Elvedi, Rodriguez; Xhaka, Freuler; Shaqiri, Sow, Vargas; Embolo