Manchester United - Manchester City


Az első felvonás keserű pirula volt a United szurkolóknak, ugyanis a City hatalmas verést mért (6:3) Erik ten Hag csapatára. Azóta több, mint 3 hónap telt el és a United alapos átalakuláson esett át. Ezen változásokat próbáltam összegyűjteni számotokra.

Manchester United:

Felépített játék:


(Forrás: thesun.co.uk)

A szezon elején a United küzdött azzal, hogy a saját kapujától felvigye a labdát az ellenfél kapujáig. Januárra, ez a játékelem sokat javult. De Gea többet száll be a játékba, míg a szélső védők pozíciója feljebb került, a középpályán pedig Casemiro próbál alternatívát nyújtani. Erik ten Hag a kezdőt átvariálta. Az eddig stabil pontnak számító Maguire kiszorult a kezdőből, a leggyakrabban használt belső védősor a Shaw/Martinez - Varane páros, míg a középpályán az edzőnek több variációs lehetősége lett Casemiro érkezésével. A Ronaldo távozásával a támadósor ez idáig kicsit lyukas volt, de a portugált sikerült pótolni Weghorst-al, ezáltal Rashford tehermentesítve lesz a jövőben. A rutinos Weghorst számára nem lesz ismeretlen a Premier Liga, hisz a Burnley színeiben játszott már a bajnokságban.

Hogy miért illik bele a mostani United elképzelésébe a holland csatár, azt a következő diagrammon láthatjátok:


(Forrás: The Athletic)

Elsősorban a United abból profitálhat, hogy a csatár nagyon jól tartja meg a fellőtt labdákat, illetve védekezési fázisban, sokkal hatékonyabb Ronaldo-nál.

A szakemberek szerint a középpálya összetétele kulcskérdés lesz a United-nél. Várhatóan Eriksen szorul ki a kezdőből, mert az ő stílusa kevésbé passzol a City játékához. Valószínű, hogy a többi csapathoz hasonlóan a United szűkíteni akarja majd a területeket, ebbe a rendszerbe a dán nem nagyon illik bele. A Chelsea sokáig jól tartotta magát azzal, hogy nem adott területet a City-nek, de ez csak egy félidőig működött. Guardiola szereti keverni a kártyáit és biztos vagyok benne, hogy a szombati rangadóra is tartogat meglepetéseket.

Manchester City:

Guardiola néha szereti túltolni a taktikát egyes bajnokikon. A Chelsea otthonában például Cancelo majdnem szélsőtámadót játszott, ami valljuk be, nem hozott nagy áttörést a City számára. Talán egy Haaland lövés volt az egész félidőben, az is egy labdavesztésből. Aztán a spanyol tréner kapcsolt és a második játékrészben szerkezetet váltott, amivel teljesen összezavarta az addig jól védekező Chelsea-t. Persze, nem minden döntése sikerül jól, példának itt van a Soto elleni hétközi kupa kudarc, ahol hiába volt a labda 72%-ban a csapatánál, a találkozót sikerült 0 kaput eltaláló lövéssel lehozni, méghozzá úgy, hogy Haaland az 56. perctől a pályán volt. Ennek ellenére a City nyomás gyakorlását sokszor lehetetlen hiba nélkül elkerülni.

Az alábbi képen, a City nyomásgyakorlását láthatjátok:

(Forrás: thesun.co.uk)

Bármilyen taktikai húzással áll elő Guardiola, az alap ez lesz, hogy az ellenfél folyamatosan nyomás alatt legyen.

Esélyek:

Az oké, hogy szépen fejlődik a MU játéka, de egyelőre ez kevésnek tűnik a rangadóra. A City a kisebb hullámvölgyei ellenére, ha összevetjük a két csapat eddigi teljesítményét, még mindig bőven jobb. Guardiola-nak olyan minőségi keret áll rendelkezésére, hogy kénye-kedve szerint variálhat. Összehasonlításképp újfent a soccerment diagrammját használtam.


(Forrás: soccerment.com)

A mutatók szerint 6:2 a City javára. Egyelőre minden területen City dominancia van. Guardiola-t nehéz lekövetni, mert bármikor képes váratlant húzni. Ez lehet egy játékos csere vagy formáció váltás mérkőzés közben.

Azt várom a mérkőzéstől, hogy a City dominál és a United végig nagy nyomás alatt lesz. Vajon újra összeomlik Erik ten Hag csapata vagy most sikerül megállítani a City rohamokat? Szombaton mindez kiderül!