Portugália


Szerbia mögött, pótselejtezőre kényszerültek a portugálok, de végül sikerült kivívni a katari utat.

„Van egy trófeám, hogy megnyerjem; a legjobb még hátravan… és az idén eljön” – mondta Fernando Santos a portugál sajtónak szeptemberben, miután 4-0-ra megnyerte a Nemzetek Ligáját Csehországban.

Az utóbbi időben rengeteg kritika érte Santos-t. A csapata túl konzervatív és még mindig túlságosan támaszkodik Ronaldo egyéni teljesítményére. Márpedig Jota és Neto sérülése okán, ismét a lassan 38 éves klasszison lesz a világ szeme. 

Edző: Murat Yakin (svájci)

Fernando Santos: „A futballt ugyanúgy irányítják, mint a vállalatokat. Összeállítom a csapatokat, majd egy támadási vagy védekezési tervet”

A villanyszerelőből lett edző, 2016-ban Portugáliát az Európa Bajnoki címig vezette. A tapasztalt szövetségi kapitány ellen jelenleg „adócsalás” gyanúja miatt nyomozás folyik.  

A keret (hivatalos):

Kapusok: Diogo Costa (FC Porto), Jose Sa (Wolverhampton), Rui Patricio (AS Roma).


Védők: Diogo Dalot (Manchester United), Joao Cancelo (Manchester City), Danilo Pereira (PSG), Pepe (FC Porto), Ruben Dias (Manchester City), Antonio Silva (SL Benfica), Nuno Mendes (PSG), Raphael Guerreiro (Borussia Dortmund).

Középpályások: Joao Palhinha (Fulham FC), Ruben Neves (Wolverhampton), Bernardo Silva (Manchester City), Bruno Fernandes (Manchester United), Joao Mario (SL Benfica), Matheus Nunes (Wolverhampton), Otavio Monteiro (FC Porto), Vitinha (PSG), William Carvalho (Real Betis).

Csatárok: Andre Silva (RB Leipzig), Cristiano Ronaldo (Manchester United), Goncalo Ramos (SL Benfica), Joao Felix (Atlético Madrid), Rafael Leao (AC Milan), Ricardo Horta (SC Braga).

Taktika: Portugália gyakran játszik a 4-2-3-1-s rendszerben, ami szemre néha a pályán 4-3-3. A fő feladat valószínű megint az lesz, hogy Ronaldo tehermentesítve legyen. A United is taktikailag sebezhetőbb, ha ő a kezdőben kap lehetőséget. Nehéz ügy, mert a góljaira nagy szükség van.



Várható felállás:

(Forrás: bryant-marques-portugal-1-TFA)

Kulcsjátékos:


(Forrás: opta_dark_player_chances_created_plot-The Athletic)

Kivételesen nem értettem egyet a TFA elemzésével, hogy Ronaldo lehet a kulcsjátékos. Portugália esze nem más, mint Bernardo Silva. Mindig jó döntéseket hoz, mindkét lábával jól passzol. Annyit írtak róla pluszban, hogy a City-ben Guardiola úgynevezett „Orchestrator-t” faragott belőle. Magyarán fogalmazva, bonyolultabb, nehezebben kivitelezhető passzokat ad, a játék minden elemébe bevonja magát.

Portugália esélyei a VB-n:

Ilyen minőségű játékosok ellenére, nem játszik közönségszórakoztató futballt Portugália. A szép játékot feláldozta Santos az eredményesség oltárán. Egyértelmű, hogy a csoportban a portugálok rendelkeznek a legerősebb kerettel. A téli torna viszont olyan kérdéseket vet fel, hogy Ronaldo hogyan bírja majd a sorozatterhelést, a kezdőbe való jelölése mennyi kockázatot rejt magában. A H jelű csoportból, a felsorolt problémák ellenére kötelező lenne a továbbjutás.

Portugália megtett útja a VB-ig:

https://www.youtube.com/watch?v=AP_toxY5WWA