Ferencváros - Leverkusen


A Ferencváros közel volt egy bravúros eredményhez, de a helyzetei kimaradtak, míg a Leverkusen gyakorlatilag kihasználta az összes nagy lehetőségét.

Az odavágó nem kezdődött túl jól Csercseszov együttesének, hisz korán hátrányba került, Demirbay bombagólja után. A Leverkusen az első 20 percben sok gondot okozott a Ferencvárosnak azzal, hogy magas presszinget alkalmazott. A hazai támadók a kirúgásoknál jól zárták a Fradi előtt a passzsávokat, így Dibusz gyakran került nyomás alá, amiből sokszor labdaeladás lett.

A Leverkusen nyomásgyakorlása a kapusra és a Ferencváros védelmére:


(Forrás: Hillandkimi-Kinyeri.hu)

A Ferencváros labdakihozatalát a Leverkusen már a kirúgásoknál próbálta megakadályozni. Hazai oldalon mindenkinek megvan a maga embere. Frimpong-Civic, Diaby-Knoester, Azmuin-Esiti és Wirtz-Abena. A kép szélén Botkának szintén megvan a maga párja. A két hazai támadó Wirtz és Azmuin ráadásul teljesen közre fogja Esiti-t. Knoester felmérve a helyzetet, úgy dönt, hogy Dibuszt vonja be a játékba, aki, mint kiderült lábbal nem annyire erős. Sárga nyíllal jelöltem a labda útját.


(Forrás: Hillandkimi-Kinyeri.hu)

A magyar kapus egy elég kockázatos átadást vállal fel, amiből sajnos labdaeladás és gólhelyzet születik. Xavi Alonso jól érezte, hogy a Fradi nagyon sebezhető ezeknél a szituációknál.


(Forrás: Hillandkimi-Kinyeri.hu)

A másodikfélidőben a Leverkusen folytatta a nyomásgyakorlást a kapusra, ami sokszor vezetett újabb labdaszerzésekhez. 


(Forrás: Hillandkimi-Kinyeri.hu)

Elég volt 2 mp ahhoz, hogy Wirtz vészesen közel kerüljön Dibuszhoz, aki megint egy hajmeresztő felpasszt csinál.

A Leverkusen támadásvezetése:


(Forrás: Hillandkimi-Kinyeri.hu)

Az első 15 percben a Ferencváros az állandó labdavesztései révén, gyakran került létszámhátrányba a Leverkusen-el szemben. Ennél a támadásnál 6v5 alakul ki, hat hazai támadó jut 5 ferencvárosira. Ez a helyzet közvetlenül Dibusz rossz passza után alakul ki.

(Forrás: Hillandkimi-Kinyeri.hu)

Pár másodperccel később, a Ferencváros megint elszórja a labdát. Marquinhos későn zár vissza Wirtz-re, akinek van ideje összejátszani Demirbay-al. Hiába van Esiti és Zachariassen a támadó mellett, Esiti nem tud szerelni, így Demirbay-nak van ideje betörni az Esiti-Botka-Abena-Vécsei közti üres területbe. Pont annyi helye lesz, hogy egy bomba gólt tudjon ragasztani Dibusz kapujába.

A Ferencváros védekezése, rendezett állapotban:

A kezdeti nehézségek ellenére a Fradi viszonylag gyorsan rendezni tudta a sorait és egészen a másodikfélidő véghajrájáig jól állta a sarat, sőt kis szerencsével Zachariassen révén majdnem egyenlítenie is sikerült.


(Forrás: Hillandkimi-Kinyeri.hu)

Amikor fegyelmezetten védekezett Csercseszov csapata, akkor a Leverkusen-nek nehéz volt eljuttatnia a labdát a támadóharmadba. A Maruinhos-Mmaee-Traore-Esiti-Zachariassen jól zárja közre Demirbay-t és Amiri-t. Tapsoba megpróbálhatná a felpasszt a társakra, de a védő túl kockázatosnak érezte, nem akart egy vendég kontrát megkockáztatni.

A Leverkusen második góljának előzményei:

Amikor már az ember úgy gondolta, hogy a Ferencváros minimális különbségű hátránnyal fordulhat a visszavágóra, akkor jött az a bizonyos második leverkuseni gól. Hogy ott mi történt egyes Fradi játékosok fejében, azt ők maguk sem tudják. Az oké, hogy Hlozek nagyszerűen találja el a labdát, de a kipattanóra egyik ferencvárosi játékos sem tud időben reagálni.


(Forrás: Hillandkimi-Kinyeri.hu)

Mmaee taktikai fegyelmezetlenségét lesz érdemes figyelni, Hlozek szabadrúgását követően. A játékos pozícióban, tehát egy esetleges kipattanóra tudna reagálni, ám ő inkább a mozit és a sétálást választotta.


(Forrás: Hillandkimi-Kinyeri.hu)

Az 1. és a 2. kép között 1 mp különbség van.Tapsoba-nak ennyi ideje volt, hogy reagáljon a kapufáról kipattanó labdára. Eközben Mmaee csak szemmel követi az eseményeket. 


Forrás: Hillandkimi-Kinyeri.hu)

A labda elrúgását követően Tapsoba-nak elég volt 1 mp, hogy betörjön a Ferencváros tizenhatosára és megszerezze csapata második gólját.


(Forrás: Hillandkimi-Kinyeri.hu)

A gólnál Zachariassen lefagyása a „hihetetlen” kategóriába sorolható. Fogalmam sincs, hogy fejben merre járhatott.


(Forrás: Hillandkimi-Kinyeri.hu)

A szabadrúgás és a gól között, olyan 3-4 mp telik el, ebben az időintervallumban Zachariassen sorfalat áll, kinek és miért csak ő tudja. Mindenesetre ritkán látni, az ehhez hasonló „lefagyást”. Az a vicces, hogy a gólt követően széttárja a kezét, mintha mi sem történt volna.

Összegzés:

Kár, hogy tökön lőtte magát a Ferencváros, ezekkel az egyéni hibákkal. Ha nincsenek a második hazai gólnál ezek a Benny Hill showba illő fegyelmezetlenségek, akkor most a visszavágó parázs csatát hozhatott volna a Puskásban. A két gólos hátrány sok egy ilyen szintű csapat ellen, de talán a telt ház és egy harapós Ferencváros, megzavarhatja ezt a Leverkusen-t.