Bayer Leverkusen


Az előző héten kisorsolták az Európa Liga következő fordulójának a párosítását, ahol a Ferencváros a Bayer Leverkusen-t kapta ellenfeléül. A két klub az előző kiírásban már összecsapott az EL csoportkörében, akkor oda-vissza verték egymást a felek. Azóta mindkét csapatnál jelentős változások voltak, főleg német oldalon.

A Leverkusen a szezont még Gerardo Seoane-val kezdte. A tavalyi szezon alapján, amikor a gyógyszergyári csapat a 3. helyen végzett 80 rúgott góllal, úgy tűnt, hogy ez az év is hasonló sikereket hozhat, hiszen a keret egyben maradt és némi erősítést is sikerült eszközölni. Valahogy a formaidőzítést mégsem sikerült eltalálni, mert az együttes a története egyik legrosszabb szezonkezdését produkálta, a zsinórban elszenvedett három vereséggel. Az észak-rajna-vesztfáliai csapat mélyrepülése tovább folytatódott a kupában. Óriási meglepetésre az Elversberg hazai pályán 4:3-ra győzni tudott. A BL-ben szintén nem ment túl jól a Leverkusen szekere, ami végül drasztikus változtatásokra kényszerítette a vezetőséget. Seoane-vel az őszi mérleg 12 meccsen 8 vereség, így mennie kellett. A svájci tréner helyét meglepetésre az a Xavi Alonso vehette át, akinek semmilyen élvonalbeli tapasztalata nem volt. A németországi kaland előtt a Real Sociedad B csapatát igazgatta, igaz ott elég szép eredményeket ért el a tartalékokkal. A fiatal szakember aktuális mérlege (októberi kinevezése óta) 8GY-4D-7V. Próbáltam összeszedni, hogy a spanyol milyen változtatásokat eszközölt taktikában és milyen játékot próbál felépíteni az együttesével.

A Porto elleni Bajnokok Ligájában való debütálása során a 4-3-2-1-es rendszert választotta, de ez végül csúnya vereségbe (0:3) torkollott. A kudarc nem szegte kedvét és az Atletico otthonában szintén ezt a felállást preferálta. A 2:2-vel végződött összecsapás viszont arra mutatott rá, hogy ez a formáció kevésbé hatékony. Egyébként a Real Sociedad-nál elég sokat kísérletezett, ezek közül hármat alkalmazott a legtöbb alkalommal.

A Real Sociedad B felállásai:


(Forrás: TFA-David Seymour)

(Forrás: as.com)

Az 3-2-2-3 formáció egy lépcsőzetes szerkezet, ami megkönnyíti az áthaladást a vonalak között. Valami hasonló szerkezetben játszott a Leverkusen a hétvégi fordulóban.


(Forrás: Hillandkimi-Kinyeri.hu)

Az SC Freiburg otthonában a Leverkusen támadásépítése hasonlít a 2. képen látottakhoz. Megvan a három védő és a két visszalépő középpályás, míg a balszélen ott van az üresbe beinduló szabad ember.


(Forrás: TFA-Akhilesh Ashok)

A Leverkusen egyik erőssége a kontrajáték. A keret tele van gyors szélsőkkel, mint például Frimpong vagy Bakker, akik hatékonyan tudják támogatni az akciókat. A csapat legnagyobb sztárja Florian Wirtz (19 éves, piaci értéke 70 millió), aki egy hosszú sérülés után tért vissza a pályára. Egyelőre a játékost óvatosan használja Alonso.

A fiatal tehetség statisztikája:


(Forrás: TFA-Venkatanarayanan)

Alonso azon edzők közé tartozik, akik szeretik a nyomásgyakorlást. Az ellenfél labdakihozatalánál megfigyelhető, hogy a Leverkusen letámadás közben is kompakt tud maradni.


(Forrás: TFA-Akhilesh Ashok)

A két gyors támadó, Diaby és Hudson-odoi szorosan a védőkön, míg Schick lezárja a kapus előtti passzsávot.

Egyrészt a 3-4-3-as alapfelállás arra jó, hogy két támadóközéppályással és két szárnyvédővel létszámfölény alakítható ki. Másrészt ez a szerkezet arra is lehetőséget nyújt, hogy mérkőzés közben a csapat lezárja a pálya közepét.


(Forrás: Hillandkimi-Kinyeri.hu)

A Leverkusen 5-4-1-es védekezése a Freiburg támadását teljesen a szélre szorította.


(Forrás: Hillandkimi-Kinyeri.hu)

Ennél a Freiburg támadásnál is jól látható a Leverkusen kompakt védekezése. Esetleg egy átforgatással lehetne területet nyerni, mert van a másik oldalon szabad ember, de mire lekezelné a labdát, addigra áttolódna Alonso csapata.

Összegzés:

A spanyol tréner jó alapanyaggal dolgozhat. Wirtz, Diaby, Hlozek egy nagyszerű generáció, akikből újabb nagy sztár születhet. Természetesen a 11. hely kicsit csalódás keltő a Bundesliga-ban, de ez az őszi rossz szezonkezdésnek erősen betudható. Egyelőre nehéz megmondani, hogy a Leverkusen idén hova fut ki, de talán akkor kapunk tiszta képet Alonso képességeiről, ha egy teljes szezont kitölt az észak-rajna-vesztfáliai klub kispadján.