Argentína - Horvátország


A VB egyik, ha nem a legizgalmasabb csatáját hozta a holland-argentin. Argentína győzelme sokáig nem volt veszélyben, míg nem a szívós hollandok először a semmiből szépíteni, majd később a találkozó végén egy ügyes kombinációnak hála egyenlíteni tudtak. Az izgalmakat csak a fokozta Antonio Mateu Lahoz játékvezető ámokfutása, aki bepótolta az eddig elmaradt lapokat a tornán. Horvátország nyugodtabb körülmények között harcolta ki az elődöntőt. Dalic együttese nem nagyon engedte a brazil joga bonito-t. Neymar villanása sem volt elég, hogy a horvátok összetörjenek. Aztán jöttek a tizenegyesek és az idegek harcát újra Modric-ék nyerték.

Argentína:

Scaloni majdnem kiejtette a saját válogatottját a cseréivel. Argentína egy mozgékony 3-5-2-vel állt fel, aminek az elsődleges célja az volt, hogy a jól tömörülő holland védelmet könnyebben megbontsák. Ez a taktikai szemlélet jól működött, bár kellett ehhez Messi zsenije, hogy az első félidőben sikerüljön feltörni a reteszt. A második félidőben megadott tizenegyes túlságosan megnyugtatta az argentinokat, főleg a szövetségikapitányt, aki a magabiztos vezetés tudatában elkezdte lecserélni a kulcsjátékosait. Közben a két gólos vezetés tudatában a játékosok elkezdtek játszani az idővel, amibe bevették néha a kispadokat is egy-egy balhé kedvéért. Az időhúzások és a foci ölése, majdnem a visszájára fordult, sőt végül a hosszabbítás és a tizenegyesrúgások ehhez vezethetők vissza.

A legnagyobb hiba, talán Paredes beállítása volt, akit valljuk be őszintén, simán ki kellett volna nyomni két sárgával, a spanyol bíró mégis megkegyelmezett neki.

1.kép


(Forrás: The Athletic)

2.kép:


(Forrás: The Athletic)

Tíz perc alatt a Juventus-nál kölcsönben lévő középpályás, kétszer sárga lapot érően csúszik oda. Emlékeim szerint ő volt az, aki a szabálytalansága után, oda rúgta a labdát a holland kispadhoz. Szóval Scaloni a becserélésével alaposan mellé nyúlt. 

Horvátország:

Ennyit a joga bonito hatékonyságáról. Ami Dél-Korea ellen összejött, az a horvátokkal szemben nem. A braziloknak nem sok magas minőségű helyzete volt, de amit kidolgoztak azt fogta a parádés formában lévő Livakovic. A dél-amerikaiak a kihagyott helyzetek révén kezdtek frusztráltak, idegesek lenni, ami végül a tizenegyesrúgásoknál hatványozottan érvényesült. Nem tudom miért, de a brazilok letámadása, nyomásgyakorlása elég passzív volt. Modric általában nyugodtan szervezhetett, míg a horvát akciók a brazilok jobboldalán, szabadabban futhattak. A képen ez látható.


(Forrás: The Athletic)

Brazília a széleken volt gyengébb, valószínű azért, mert ott támadóbb szellemű játékosok szerepeltek, akiknek a védő munkája elmaradt az elvártaktól. A következő képen szintén a pálya két széle van fókuszban, amit a horvátok irányítottak.


(Forrás: The Athletic, Opta Analyst)

Esélyek:

Egyelőre nagy az esélye annak, hogy megismétlődhet a 2018-as VB döntő (Horvátország – Franciaország), ami picit vicces lenne. A párharca visszakanyarodva. Mit tudunk? Mindkét válogatott 120 percen van túl, ugye a horvátok már kettőnél járnak. Aztán argentin részről fontos megjegyezni, hogy 8 sárgát begyűjtöttek, köztük Messi. Valószínű, hogy a horvátok maradnak a jól bevált receptnél és lassítani, tördelni fogják a játékot. Scaloni-nak pedig oda kell figyelnie a cseréire, mert ahányszor frissített, annyiszor nyúlt mellé. Mondjuk durva lenne a horvátoktól egy újabb hosszabbításba torkolló mérkőzés, bár azt gondolom, hogy ez már nem esne annyira jól nekik.