Parma Nők – Inter Nők


Január 8-án a két csapat az olasz kupában méri össze az erejét. A házigazda a bajnokságban egyszer már megtudta viccelni a riválisát (2:2), most ezt a kupában is szeretné megismételni.

Parma Nők:

A Parma a bajnokságban eddig elég szerényen szerepelt, ezért a gyengébb eredményeknek köszönhetően, novemberben Domenico Panico vette át a szakmai munka irányítását. Eddig az új edzővel sem megy úgy, ahogy kellene. Panico azt emelte ki, hogy a szezon elején a rengeteg sérülés nagyban befolyásolta a csapat teljesítményét. Az őszi szezon során 11-13 játékos volt csak egészséges, így a keretet nem lehetett megfelelően rotálni. Az állandó sérülések mellett, csapatszinten sem funkcionált megfelelően a Parma. Rengeteg szerkezeti és egyéni hiba jellemzi a gárdát. Erre hoztam pár képi bizonyítékot.

1. kép:


(Forrás: Fbref.com)

Az előző bajnokin 4-3-2-1-es rendszerben játszott a Parma, de mint az xG mutatja, nem volt hatékony ez a felállás.

2. kép:


(Forrás: Hillandkimi)

A Milan elleni meccs egyik ikonikus jelenetét emeltem ki. Az ellenfél kapura lövését, Cappelletti (Parma) óriási bravúrral védeni tudja. A védés mellett, elsősorban a parmai védelmet érdemes nézni. A védők létszámban megvannak, ám annyira elvonja a kapusuk védése a figyelmüket, hogy a kipattanót rosszul reagálják le. A következő szituációban már azt láthatjuk, hogy a parmai védők verve vannak a milánói támadókkal szemben.

3. kép:


(Forrás: Hillandkimi)

A Milan támadói azonnal reagálni tudnak a labdára, míg a parmai védők lemaradnak az akcióról. A másik érdekesség egy parmai labdakihozatal.

4. kép:


(Forrás: Hillandkimi)

Cappelletti felpasszolja a labdát Joana Marchão-nak (5), akit azonnal nyomás alá helyez a két milánói támadó. Joana elég körülményesen tudja csak birtokába venni a labdát, amit utána a figyelmetlensége végett, azonnal elveszít.

5. kép:


(Forrás: Hillandkimi)

A védőnek két opciója is lehetett volna a passzra (nyilakkal ábrázoltam), de ezekkel nem élt, így labdavesztés és nagy gólhelyzet lett a labdakihozatalból.

Ezek a hibák számokban szintén jól visszatükröződnek.

6. kép:


(Forrás: Opta)

7. kép:


(Forrás: Soccerment Analytics)

A Parma minden mutatóban alul teljesít. Gyakorlatilag a számok alapján a csapatnak reális az utolsó hely a tabellán. Ezzel szemben az Inter ott van a top 3 klub között.

Inter nők:

8. kép:


(Forrás: Fbref.com)

Az Inter a megfelelőek szerint teljesít, az együttes szorosan követi a Roma-Juventus-Fiorentina triót. Ebből a csapatból kiemelkedik Chawinga. A szélsőtámadó olyan fizikai adottságokkal rendelkezik, mint a férfiak között Lukaku. A védők ellen maximálisan kihasználja az erőfölényét. Jól készít elő és veszélyesen érkezik a támadóharmadba, amit a gólérzékenysége is bizonyít.

9. kép:

(Forrás: Fbref.com)

10. kép:


(Forrás: Opta)

Chawinga 9 góllal vezeti a góllövőlistát. Csapattársa Polli szorosan követi őt, a két játékos 16 gólt termelt a csapatának.

11. kép:


(Forrás: The Analyst)

Chawinga háttal kapunak, de mégis az akciót góllal fejezi be. Hogyan? Remekül aknázza ki a testi erejét, az ellenfél két védője egyszerűen nem fér hozzá a labdához. Egyébként az Inter szereti magas nyomás alá helyezni az ellenfeleit, amit a következő statisztikai ábra (7. kép) is jól bizonyít.

Esélyek:

Az Inter a bajnokságban egyszer majdnem megégett a Parma otthonában. A Parma 2:0-ra vezetett a félidőben, de a második játékrészre nagyot fordult a kocka és az Inter kegyetlenül kihasználta az ellenfél hibáit. Mivel ez kupa meccs, az eredmény nagyban függ a két csapat motivációjától és a kezdőktől. Ha mind két együttes a legjobb összeállításában lép pályára, akkor újra összejöhet egy gólgazdag mérkőzés. Egyelőre Panico keze nyomát nem látni a Parma-n. Edzőtől függetlenül, lehet, hogy a házigazdának túl erős az elsőosztály.