Kamerun


Drámai körülmények között, egy 124. percben szerzett góllal, utolsóként Kamerun jutott ki a Katari Világbajnokságra. A döntő párharcot Algéria ellen oda-visszavágós rendszerben bonyolították le. Az első felvonást az algériaiak nyerték idegenben, majd a visszavágót a kameruniak. A hosszabbítás döntött a kijutásról. A végeredményt viszont a FAF (algériai szövetség) a „részrehajló játékvezetés” miatt megtámadta. Történt ugyanis, hogy a bíró Iszlam Szlimani két gólját is érvénytelenítette, amivel erősen befolyásolta a végeredményt. Mint később kiderült a játékvezető, mindegyik esetben jó döntést hozott.

Edző: Rigobert Song (kameruni)

Februárban a hazai rendezésű Afrika Nemzetek Kupáján Kamerun kiesett a negyeddöntőben, ami Toni Conceiçao állásába került. A csalódást keltő torna után, az együttes irányítását az utánpótlásban tevékenykedő Song-ra bízta a vezetőség. Annyit elért már a fiatal edző, hogy rövid idő alatt egységes csapattá kovácsolta a keretet. A játékosok különböző vallású és etnikumú közösségből származnak.

Herve Njiele, a La Nouvelle Expression kameruni újságírója, nem rég így nyilatkozott:

„Igen, a gazdasági helyzet nehéz, politikailag feszültek a dolgok, de amikor a fékezhetetlen oroszlánok játszanak, mindenki összefog.”

A keret (hivatalos):

Kapusok: Andre Onana (Inter Milan), Devis Epassy (Abha Club), Simon Ngapandouetnbu (Olympique Marseille).


Védők: Jean-Charles Castelletto (Nantes), Enzo Ebosse (Udinese), Collins Fai (Al-Tai), Olivier Mbaizo (Philadelphia Union), Nouhou Tolo (Seattle Sounders), Nicolas N'Koulou (Aris Salonicco), Christopher Wooh (Rennes).

Középpályások: Olivier Ntcham (Swansea), Fabrice Ondoa (Auda Kekava), Martin Hongla (Hellas Verona), Pierre Kunde (Olympiacos), Samuel Oum Gouet (KV Mechelen), Ande-Frank Zambo Anguissa (Napoli).

Csatárok: Jerome Ngom Mbekeli (Apejes FC de Mfou), Nicolas Ngamaleu (Dinamo Moscow), Christian Bassogog (Shanghai Shenhua), Bryan Mbeumo (Brentford), Georges-Kévin Nkoudou (Besiktas), Jean-Pierre Nsame (Young Boys), Vincent Aboubakar (Al-Nassr), Karl Toko Ekambi (Olympique Lyon), Eric Maxim Choupo-Moting (Bayern München), Souaibou Marou (Coton Sport FC de Garoua).

Taktika: Kamerun erős volt labdabirtoklásban más afrikai országokkal szemben (57%), de a G-csoportban kötve hiszem, hogy meglesz ez az arány. Song két felállás közül választhat, az egyik a klasszikus 4-4-2, de előfordulhat, hogy a másik 4-3-3-as rendszert fogja elővenni, ahol Toko Ekambi és Moumi Ngamaleu pozíciót cserélhet.



Várható felállás:

(Forrás: Adam-Scully-1-1-TFA)

Kulcsjátékos:


(Forrás: Adam-Scully-15-1-TFA)

Anguissa európai karrierje döcögve indult be. A játékosnak túl nehéznek ígérkezett az angliai légkör és a Fulham-ből gyorsan átkerült Spanyolországba, azon belül a Villarreal-hoz. Ott sem lett alapember, így került kölcsönbe a Napoli-hoz. Spalletti keze alatt kivirágzott és az idei szezonban a csapat egyik húzóembere lett. A válogatottban a középpályán lesz fontos szerepe, hogy megnyerje a fizikai párharcokat, illetve jól szűrje az ellenfél támadásait.

Kamerun esélyei a VB-n:

Papíron a G-csoport leggyengébb válogatottja a kameruni. Sajnos a csapat védekezése problémás. A hátsó részből egyedül a kapus Onana emelhető ki. Általában a védelem sok helyzetet engedélyez az ellenfeleknek. Februárban az első négy AFCON-meccs mindegyikén kapott gólt a gárda, holott gyengébb minőséget képviselő csapatokkal találkozott. A szelídíthetetlen oroszlánok ereje az egységükben van. A középpálya és a támadósor erőssége esetleg pótolhatja a védekezésbéli hiányosságokat.

Kamerun megtett útja a VB-ig:

https://www.youtube.com/watch?v=t6AzHLJr9RY