Anglia - Franciaország


A két nemzet utoljára 2012-ben mérte össze az erejét. Azóta csak barátságos találkozókat játszottak egymással. Igazából a legélesebb teszt mindkét fél számára csak most következik. Anglia és Franciaország mondjuk úgy, hogy minden megerőltetés nélkül jutott a negyeddöntőbe.

Anglia:


(Forrás: TFA – Chris Darwen)

Megint egy olyan statisztika, amire, ha ránézünk, nem látva a mérkőzést, akkor azt gondoljuk, hogy nagy nehézségek árán jutott tovább Anglia. A valóságban viszont elég taktikusan, okosan. Az első 30 percben erősen altatott Southgate csapata, hogy aztán egy-egy ritmus váltással, egyérintővel pillanatok alatt feltörje a szenegáli védelmet. Sok kritika érte az angol trénert, de egyelőre, amit eltervezett az működik. Egy apróságot megjegyeznék Southgate-el kapcsolatban. Megszállottan figyelte és elemezte Deschamp munkamódszerét. Taktika, egyes játékosok szerepe, ki mennyit játszik, a csoportkörök menedzselése, pontrúgások. Ezt a filozófiát ültette át a saját válogatottjába. Azt kell mondanom, hogy Southgate úgy ismeri Deschamp-ot, mint a tenyerét.

Franciaország:


(Forrás: TFA – Chris Darwen)

A gyaloggalopp újra lecsapott, ezáltal a negyeddöntőbe lőve a válogatottját. Egyébként Mbappe nagyon megy ezen a tornán és az 5 szerzett találatával vezeti a góllövőlistát. Deschamp a sok sérült ellenére ütőképes keretet tákolt össze, de egy-két probléma elő-elő bukkant a csoportkörök alatt. A francia középpályáról, mint kiderült, eléggé korlátozott. Az esetek többségében a Rabiot – Tchouameni belső páros játszott, akiket nem nagyon lehet rotálni. Az edző próbált másnak is lehetőséget adni, mint például Fofana-nak vagy Veretout-nak, akik eléggé visszafogottan teljesítettek. Ezeken a posztokon az angolokat jobbnak érzem.

Esélyek:

Southgate a hírnevéhez méltóan egy masszív középpályával próbálja majd meg semlegesíteni a franciák gólvágóját, Mbappe-t. Gyenge pont természetesen mindkét oldalon akad. A Maguire-hez való ragaszkodás, akár egy kiesésbe is torkollhat. A United védője sokszor választ hajmeresztő megoldásokat. A francia oldalon a középpályás sor minősége okozhat problémákat. Tchouameni egy mérkőzést sem hagyott ki, annyira nincs helyettese. Benne van itt is a pakliban egy jó kis hosszabbítás, tizenegyesekkel megspékelve.